veszélyes!

 Először azt álmodtam, hogy egy temetőt kellett berendeznem. Én nem akartam de mindenki kényszerített rá, hogy nekem kell kitalálnom hogy nézzen ki. De nem normális temető volt, mert a hullák nem a földben voltak, hanem a kősírokon feküdtek, és csak fehér lepellel voltak letakarva, és kilógott a lábuk meg a fejük búbja. És ameddig a szem ellátott, mindenütt ott voltak. Például Mellettem Volt egy fiatal pár, akiknak motorbalesete volt, és a srác kopasz fejebúbján még folyt a vér. És én sírtam, és remegtem, és rosszul voltam, és futottam volna, de lépni se mertem, mert akkor akár egy miliméterrel is közelebb lettem volna hozzájuk, és egyszerűen odafagytam, és azt se tudtam merre kell kimenni innen, és féltem hogy örökre itt ragadok, meg még a szél is fújt, és mozgatta a lepedőket és nagyon féltem mi lesz ha valakiről lefújja és én meglátom az arcát.

Innen görcsbe kuporodva sírva ébredtem, és az elkövetkezendő egy órában csak úgy bírtam visszaaludni, hogy mosolygós Kame-s képeket néztem, ésamint becsuktam a szemem, próbáltam magam elé vizualizálni, hogy ő áll mellettem, ami nem is volt egyszerű mert egyszer csak folyton a temetőben álltunk. Meg zenét kellett halgatnom, kizárólag vidámat.

Nagy nehezen elszundítottam, ekkor valami blődséget álmodtam amire nem érdemes szót pazarolni, csak a végére. Anyuval elmentünk egy könyvtárhoz, és egy kisteremben voltunk és ott volt a falon egy tévé. Ment valami dokumentum film, ami hajazott arra amit láttam régebben.
A lényeg hogy egy néger törzsben a nők el voltak nyomva és mikor a riporternő sutyiban megpróbálta kifaggatni őket a szexuális félelmeiktől (tabu téma, és így a kislányok sincsenek felvilágosítva és félnek az elején), rögvest ott voltak a pasik, mert megneszelték, hogy a nők olyanról beszélnek amiről nem szabad. 

Az én álmomban, ezután éjjel a riporternő (aki most Liptai Klaudia volt... Oo) átlopakodott a nők sátrába hogy beszéljen az egyikükkel. De rajtakapták őket, és a néger nő büntetést kapott. Lefogták a földre és egy szőnyeget terítettek rá (hónaljig ért), és elkezdték körülötte a földek kiásni és rászórni. Élve temették el. A Liptai fogta a kezét és elnézését kérte, az meg természetesen sikoltozott, és csapkolódott. Közben az egyik ásó ahogy hadonászott lecsapta a kezét, de ezzel se törődtek ásták el tovább. Közben a néger férfiak arról beszéltek a kamerának, hogy régen ez nem volt tabutéma de mióta a missziós keresztények megtanították őket milyen mocskos is ez, azóta mindent megtesznek, hogy jó keresztény módjára tisztán éljenek, és ezt meg kell tanulni. Közben a nő már csak hörgött mert az arcán is föld volt. Aztán leütötték ásóval a kisbabáját és rádobták a földkupacra, mondván mocskos asszonynak a gyereke is mocskos lenne.
 Na én az első földszórástól kezdve visítoztam anyának hogy kapcsoljon el, és toporzékoltam, ugráltam, sírtam, de nem találta meg a távirányítót, csak ezen a ponton tudott elkapcsolni, és bejött a kis hableány és én sikoltva ültem fel az ágyban. Ezen a ponton kissé megnyugodtam hogy most nincs a szobámban a tévém, és elgondolkodtam hogy a maradék egy órára vissza akarok-e aludni....